Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Nemzetközi Automobil Szövetség

MTI Sport

Mosley visszakozik, mégsem perel a FIA

A péntekihez képest vasárnap már jóval békülékenyebb hangot ütött meg Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, aki a Brit Nagydíjon azt mondta: a szervezet inkább tárgyalna a nyolc „renitens” Forma-1-es csapattal, mintsem perelné őket.

MTI Sport

Mosley utoljára tárgyal a Forma-1-es csapatokkal

Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke csütörtökön Londonban tárgyal a Forma-1-es csapatokat tömörítő szervezet (FOTA) vezetőivel annak érdekében, hogy megállapodjanak a szabálymódosítások miatt kialakult vitában.

MTI Sport

Forma-1: három új csapat jöhet 2010-től

Nagyobb technikai szabadságot kapnak jövőre azok a Forma-1-es csapatok, amelyek vállalják, hogy 2010-ben nem költenek többet, mint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Világtanácsa által meghatározott 40 millió font. Emellett új csapatokra és új szabályokra is lehet számítani a következő idényben - áll az FIA csütörtöki közleményében.

Halálra gázolt egy gyalogost a Red Hot Chili Peppers volt gitárosa, de nem kell börtönbe mennie

Halálra gázolt egy gyalogost a Red Hot Chili Peppers volt gitárosa, de nem kell börtönbe mennie

Nagyon megrogyott a szállítási és az üzleti szolgáltatásaink exportja, csak a turizmus kozmetikázott valamit az összképen

Nagyon megrogyott a szállítási és az üzleti szolgáltatásaink exportja, csak a turizmus kozmetikázott valamit az összképen

Romló forint, növekvő gyártási költségek: éves szinten majdnem 8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

Romló forint, növekvő gyártási költségek: éves szinten majdnem 8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

Izgalmas meccsen harcolta ki a döntőbe jutást a Győr a kézilabda BL-ben

Izgalmas meccsen harcolta ki a döntőbe jutást a Győr a kézilabda BL-ben

1 millió GB/másodperc: rekordsebességgel továbbítja az adatokat az új japán kábel

1 millió GB/másodperc: rekordsebességgel továbbítja az adatokat az új japán kábel

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Már hetven EP-képviselő jelezte, hogy részt vesz a Budapest Pride-on

Már hetven EP-képviselő jelezte, hogy részt vesz a Budapest Pride-on

Cáfolják, hogy kivonul Magyarországról a cég, amelyik a súlyos lábszárfekélyeseknek és a sztómával élőknek biztosított kötszereket

Cáfolják, hogy kivonul Magyarországról a cég, amelyik a súlyos lábszárfekélyeseknek és a sztómával élőknek biztosított kötszereket

Új képességgel bővült az Instagram, vége a fotók vagdosásának

Új képességgel bővült az Instagram, vége a fotók vagdosásának

A címlapról ajánljuk